Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma pénteken ismét elkészítette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szokásos napi jelentését, melyben ezúttal a mindkét fél által használt közepes hatótávolságú rakétákról és robotrepülőgépekről értekeztek.
Ma is kiadta szokásos, napi ukrajnai háborús jelentését a brit hírszerzés. Ezúttal az orosz cirkálórakéták bevetéseivel foglalkoznak.
Mivel a Hamász példátlan támadást hajtott végre Izrael ellen, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) megtorló hadjárata is példátlan lesz, bizonyos, hadműveleti szintű változások már most megtörténtek – mondta Omer Tisler dandártábornok, az Izraeli Légierő (IAF) vezérkari főnöke egy sajtótájékoztatón.
Ma is kiadta szokásos, napi jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal az orosz utánpótlási nehézségekről írnak.
A közösségi médiába került fel a felvétel egy orosz 2Sz19 MSzTA-Sz önjáró tarack elleni ukrán tüzérségi csapásról. A videó különlegessége, hogy a löveget épp lőszerbetöltés közben éri találat.
Vlagyimir Putyin orosz elnök arra figyelmeztetett, hogy fegyveres erői nem rendelkeznek az ukrajnai háború megnyeréséhez szükséges haditechnikai eszközökkel, ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy Moszkva fokozza a fegyvergyártást, hogy pótolja a hiányt - számolt be róla a Politico.
A Twitterre kerültek fel azok a felvételek, amelyen úgy tűnik, hogy akár eddig még nem látott rakétát is használnak az ukrán fegyveres erők az orosz-ukrán háborúban. Ha a feltételezések igazak lennének, akkor az azt jelentené, hogy az Amerikai Egyesült Államok a legnagyobb titokban sokkal modernebb és nagyobb hatótávolságú fegyvereket szállított Kijevnek, mint amilyenek a korábban kért közepes hatótávolságú ATACMS rakéták lettek volna.
Az Ukraine Weapons Tracker tette közzé azokat a fényképeket, amelyen már éles használatban látható az Egyesült Államok által adott AGR-20 Advanced Precision Kill Weapon System (APWKS) rendszer.
A Twitterre kerültek ki a felvételek, amelyen egy amerikai fejlesztésű Switchblade 600-as öngyilkos drón maradványai láthatók, orosz katonák gyűrűjében.
Az ügyet ismerő iparági képviselők szerint az Egyesült Államok olyan GPS-irányítású bombákat is biztosít Ukrajnának a legújabb fegyvercsomagban, amely hatótávolsága elérheti a 45 mérföldet (70 kilométert), az általuk hordozott robbanófej súlya pedig elérheti a 100-400 kilogrammot is - írta meg a Bloomberg.
Ukrajna a hétvége folyamán több orosz katonai bázisra is csapást mért, a célpontok között az orosz Wagner zsoldoshadsereg bázisai is szerepeltek. A Twitterre kikerült felvételek szerint a Kadijivkai Wagner-bázist azután azonosították be, hogy a zsoldoshadsereget vezető Jevgenyij Prigozsin fia megosztott egy fényképet róla.
Visszatér az első világháború és az orosz történelem legendás fegyvere az ukrajnai frontra. Míg a legtöbb országban a második világháborút követően a páncélvonatokat kivonták a harctéri szolgálatból, addig a Szovjetunióban, majd később Oroszországban továbbra is rendszerben tartották őket.
A Pentagon bejelentette, fontolóra veszi az amerikai Boeing javaslatát, hogy olcsó, kisméretű precíziós bombákkal lássa el Ukrajnát, amelyeket a bőségesen rendelkezésre álló rakétákra szerelnének fel. Ez a szállítás lehetővé tenné Kijev számára, hogy messze az orosz vonalak mögött is képes legyen csapást mérni - írta meg a Reuters.
Ma is közölte a napi jelentését a brit védelmi minisztérium, most a Kahovka gát környékén kialakult helyzetről.
A tárgyalásokban részt vevő két amerikai tisztviselő szerint a Pentagon már komoly egyeztetésben van arról, hogy fizetnek Elon Musk tulajdonában levő Starlink műholdas hálózatáért, a szükséges financiális kereteket is megtalálták hozzá. - írta meg a Reuters.
Elon Musk pénteken kijelentette, milliárdos bevételei ellenére a SpaceX nem tudja korlátlanul finanszírozni Starlink műholdjainak szolgáltatást Ukrajnában. A tweet szerint a vállalat felkérte a Pentagont, hogy vállalja át a költségeket - írta meg a Reuters.
Nagy tervekkel álltak elő.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.